 |
IX. Országos Angol Nyelvi Civilizációs Verseny a két tanítási nyelvű iskolák hetedik és nyolcadik osztályos tanulói részére 2019. március 29.
A 2018/2019. tanév tavaszán immár kilencedik alkalommal került sor iskolánkban, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Székhelyintézményében az Országos Angol Nyelvi Civilizációs Verseny megrendezésére a Kétnyelvű Iskoláért Egyesület támogatásával.
A civilizációs verseny a két tanítási nyelvű oktatás egyik fő céljához, a célnyelvi műveltség és az angolszász országok civilizációjának megismeréséhez nagymértékben kapcsolódik. A célnyelvi civilizáció megismerése, az adott nyelvterület földrajzának, kultúrájának, történelmi hagyományainak ismerete a nyelvtanulás elengedhetetlen része. Az angol nyelv nem egyetlen ország anyanyelve, ezért általa számtalan lehetőség nyílik a különböző népek sajátos hagyományainak, mindennapi életének megismerésére. Az idei verseny témája New York volt.
A verseny ünnepélyes megnyitóval kezdődött. Iskolánk intézményvezetője, Devcsics Annamária a házigazda szerepében köszöntötte a vendégeket, majd városunk alpolgármestere, Dr. Dániel Zoltán üdvözölte a verseny résztvevőit. Ezt követően Simon Tibor, a Salgótarjáni Tankerület igazgatója mondta el ünnepi nyitó gondolatait és indította el a versenyt. Iskolánk 4. a osztályos diákjai nyitóműsorral kedveskedtek a verseny résztvevőinek.
A továbbiakban angol nyelven folyt a verseny, melynek első részében a csapatok az előzetes feladat alapján egy New Yorkhoz köthető hírességet mutattak be prezentáció keretében. A prezentációkat pártatlan zsűri értékelte, melynek tagjai Feketéné Mikes Éva, Kéri Ferencné és Lewis Nóra voltak. A prezentációk után a gyerekek egy képzeletbeli „New York túra” keretében - a SÁIK Székhelyintézmény tanárainak segítségével – New York civilizációjával és kultúrájával kapcsolatos játékos feladatokat oldottak meg.
A felkészítő tanárok és a zsűri tagjai ez idő alatt szakmai beszélgetésen vettek részt, amelyet Szekrényesné Csaba Zsuzsa, iskolánk idegen nyelvi csoportjának vezetője koordinált.
A versenyfeladatok megoldását követően a résztvevő gyerekek és felkészítő tanáraik egy jó hangulatú táncház keretében megismerkedhettek a „New Yorki Salsa” alaplépéseivel. A jó hangulatról és a tánctanításról Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs táncpedagógus gondoskodott.
Az ünnepélyes eredményhirdetés során a zsűri elnöke, Lewis Nóra értékelte a csapatok munkáját, majd minden csapat megkapta oklevelét és jutalmát.
A verseny eredménye
1. helyezés |
Kunszigeti Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunsziget
’New Yorkers’ nevű csapata
Csapattagok: Kovács Kitti, Strobli Rebeka, Simon Karina
Felkészítő tanár: Kuller Tímea
|
2. helyezés |
Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest,
’The Brooklyn Boys’ nevű csapata
Csapattagok: Benkő Botond, Bíró Benedek, Valálik Zalán
Felkészítő tanár: Anghelyi Judit
|
3. helyezés |
Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest,
‘Potatoes’ nevű csapata
Csapattagok: Bodolai Ádám, Czesznak Tamás, Schultz Dániel
Felkészítő tanár: Bede Zoltán
|
Különdíj |
Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium, Salgótarján,
’First Ladies’ nevű csapata
Csapattagok: Lászlók Sára, Mucs Rebeka, Nagy Noémi
Felkészítő tanár: Czipó Noémi
|
A házigazda intézmény csapata versenyen kívül vett részt a megmérettetésben, kimagasló eredményükkel kiérdemelték a zsűri különdíját.
Köszönjük támogatóink segítségét:
• Kétnyelvű Iskoláért Egyesület
• Mm Publications Kiadó
• Oxford University Press
• British Council
• Smart Alapítvány
|
|